Ma egy idei, 2021-es újdonság került a műtőasztalomra, ráadásul „vizet nem látott” teljesen új állapotban, ami nem más, mint a TICA Flash CARP 10000 pontyozó orsója. Különösebb hibája nem volt, nyilván használható eredeti állapotában is, de olyan orsóval még nem találkoztam, amin ne kellett volna valamit korrigálni. Mivel a kedves gazdája és én is maximalista vagyok, így egy null kilométeres szervizzel és teljes tuninggal indítjuk el az orsó remélhetőleg hosszú pályafutását.
Bőven megéri a ráfordítást, ugyanis elég kedvező áron lehet hozzájutni a tekerőhöz és szerencsére a szerviz és a fejlesztések költségeivel együtt sem haladja meg az elérhetetlen kategóriát.
7+1 csapággyal szereli a gyártó, de utólag még hat golyóscsapágyat lehet belepakolni – nagyon fontos helyekre is – így összesen 13+1 csapággyal már elég komoly szerkezetté válik. Ezek után valószínűleg hosszú élettartamra és megbízhatóságra lehet számítani, ugyanis igen jók a gyártó megoldásai, és kihasználva a fejlesztési lehetőségeket, nem igazán marad gyenge pontja az orsónak.
Azonban, ha hosszútávon tervezünk vele elengedhetetlen a fejlesztés és a megfelelő beállítás már a legelején, később természetesen a rendszeres karbantartásról sem szabad megfeledkezni. (Ezek persze minden orsóra vonatkoznak.)
A dob mérete és a dobemelőrendszer szép zsinór kezelése nagy dobástávolságokat is lehetővé tesz. Egy robusztus, kellően masszív orsóról van szó, ami a jó anyagoknak köszönhetően nem is túl nehéz, a plusz golyóscsapágyakkal együtt 537 gramm a súlya. Ha már az anyaghasználatról írok, megemlítem, hogy egyetlen műanyag fogaskerék rondít a képbe, ami a dobemelő rendszer tengelyét hajtja (wormshaft), na de ne akarjunk mindent aranyból, különösen ebben az ár kategóriában! Az apróbb hibák korrigálhatóak, az orsó nagyon jól fejleszthető és ha vigyázunk rá hűséges társ lehet a vízparton.
Összeszerelés után egy nagyon szép, egyenletes futású orsó lett a végeredmény.
Az orsón elvégzett munkákról készítettem néhány fotót, írtam is melléjük. Nézzétek, olvassátok!
A hajtókar gombja két darab golyóscsapággyal fejleszthető, így tökéletesen hézagolható és tartós, kotyogásmentes működést érhetünk el.
Az orsó fékrendszere textil és karbon lamellák kombinációjából áll. Nagy fékerő, rövid fékút jellemzi.
A nagyméretű fékcsillag egy erős rugót kapott a recsegő hang előidézéshez, így valószínű ez sem fog soha elhallgatni. Az aljához kapott egy gumi gyűrűt, ami megakadályozza, hogy a fékrendszerbe szennyeződés kerüljön, akár víz, akár etetőanyag. Bár szerintem vannak, akik direkt itt keverik be a kaját. 😃
A dob alatt két golyóscsapágy található, ennek elsősorban fárasztáskor, a dob forgásakor van funkciója, ugyanakkor precíz illeszkedést tesz lehetővé a tengelyen. A dob recsegő hangját egy „omega rugóval” oldották meg, ami egy igen tartós megoldás, ritkán törik, vagy kopik el, inkább a dobok cseréjénél szokott kipattanni és eltűnni. Jó erős hangja van, kissé fogja is a dobot forgásnál, de ezen is lehet segíteni.
A zsinór dob aláfutását gátló "szoknya" is csapágyazott.
A rotor alkatrészei. A zsinórvezető görgő egy golyóscsapágyon fordul, sajnos ez nem fejleszthető két csapágyasra, de a funkcióját így is ellátja.
Bontás után a tányérkeréken szinte semmi kenőanyag nem volt, ráadásul a tengely jobb oldalán ott virított egy hatalmas, fehér, műanyag csúszócsapágy. Ez természetesen nem csak a szép futás rovására megy, de az orsó élettartamát is jelentősen megrövidíti.
Tisztítás után az orsóházban elhelyezkedő alkatrészek. A csiga alsó vége szerencsére csapágyazható, csakúgy, mint a tányérkerék tengelyének jobb oldala, így komolyabb terhelés hatására sem fog gyors kopás bekövetkezni és természetesen sokkal egyenletesebben fog futni az orsó. A wormshaft mindkét végén csapágyazható, így gyakorlatilag minden fontos helyen golyóscsapágyak dolgozhatnak. Itt is megjegyzem, hogy a golyóscsapágyakkal nem csak szebben fog futni az orsó, hanem a tökéletes hézagolással sokkal tartósabb lesz a szerkezet. A kopások ugyan elkerülhetetlenek, de egyenletesek lesznek, később válik „morgóssá, darálóssá” az orsó tekerése. Sok esetben, ha időben elvégezzük ezeket a beavatkozásokat, be sem következik ez a kellemetlen jelenség. Az orsóknál is, épp úgy, mint az egészségünk megőrzésére, a betegségek megelőzésére kell nagyobb figyelmet fordítani, mert a gyógyítások, javítások sok esetben bizony költségesek lehetnek, persze ha egyáltalán megoldhatóak.
A dobemelést végző slider-t is egy golyóscsapágy támogatja, ennek is terhelésnél van fontosabb szerepe.
Átalakítás után a csiga már két golyóscsapágyon tud fordulni.
Az orsó visszaforgás gátló rendszere is biztonságos. Nagy méretű görgők kapaszkodnak a belső perselyhez és a rugók is biztonságban vannak a zárófedélnek köszönhetően, sem eltörni, sem megszökni nem tudnak. Tetszik ez a megoldás! 😊
A dob tengely egy teflon perselyben fut, így nem érintkezik a csigával, ami szimpatikus megoldás.
A wormshaft mindkét vége golyóscsapágyakkal fejleszthető.
Összeszerelés után egy nagyon szép futású, csendes orsó lett a végeredmény.
Párosban szép az élet! Nagyon sok eredményes horgászatot kívánok és sok szép halat az orsókkal! 🙂