Gyakran Ismételt Kérdések

Sokan a mai napig nem értik, hogy miért kell egy orsót szervizbe vinni, illetve karbantartani. Vannak, akik megvásárolnak egy orsót, büszke tulajdonossá válnak, majd törődésmentesen használják őket, ha szerencsések, akár több évig. Kétség nem fér hozzá, van ilyen is. Azonban számolni kell az amortizációval és a későbbiekben a megbízhatatlan működéssel, de azért az orsó csak „teszi a dolgát”, és lehet vele halat fogni. Akkor minek hozzányúlni? Sokan észre sem veszik az amortizációt, nem is érdekli őket, csak akkor kapnak észbe, amikor szokatlan jelenségek, furcsa hangok jönnek belőle, netán valami eltörik benne, vagy egy váratlan hiba miatt meglép egy jó hal. Az idősebb orsóknál kivárni ezt az állapotot akár végzetes lehet, mivel alkatrészt nem igen lehet hozzájuk szerezni, így a kisebb hibák kivételével általában javítani sem lehet őket. Sajnos ki kell mondani, hogy az orsók ma már tudatosan rövidebb élettartamra vannak tervezve, így el kell engedni az „örök élet és egy nap” elméletet és inkább tenni a hibák kialakulása ellen, és a problémák megelőzésére fektetni a hangsúlyt. Nehéz megsaccolni mennyi az élettartama egy orsónak, mert ez sok mindentől függ, de a jó hír az, hogy lehet tenni azért, hogy sokáig használhassuk őket. Az autók példáját szoktam felhozni, mivel ott is mozognak az alkatrészek, kenőanyagot igényelnek, kopnak, (el)használódnak. Viszont nem mindegy mennyi idő után keletkezik kopás, esetleg ezáltal egy hiba. Egy autó is képes lehet elmenni egy olajcserével 100000 kilométert, de egészen biztos, hogy jelentősen rövidebb lesz a pályafutása – ha egyáltalán kibírja ezt a terhelést – mintha rendszeresen cseréltük volna az olajat. Kezdetben csak a motor hangja változik meg, aztán jönnek a hibák és megbízhatatlan lesz a működése, végül használhatatlanná válik. Amikor már fáradt a kenőanyag exponenciálisan nőnek a kopások is. Nincs ez máshogy az orsók esetében sem. Rendszeres karbantartással, fejlesztésekkel és precíz beállításokkal jelentősen megnövelhető egy orsó élete.

Aki sok időt tölt a vízparton – netán még halat is szokott fogni – és szeretné sokáig megbízhatóan használni az orsóját, azoknak évente ajánlott egy teljes karbantartás. A „wormshaft-os” dobemelésű orsóknál mindenképpen javaslom az éves szervizlátogatást. Amennyiben ritkán használjuk az orsót, vagy egyszerűbb felépítésű, úgy kétévente is elégséges lehet egy karbantartás. Tovább nem igazán érdemes várni vele, mert a mai orsók nagyjából ezt az időt képesek problémamentesen kiszolgálni és a kenőanyagok sem tartanak örökké.

Szeretett orsóink esetében, amiket megelégedéssel használunk soha nem érdemes megvárni, míg valami hibát észlelünk. Célszerű rendszeres odafigyeléssel és szakszerű szezonális karbantartással megelőzni a hibákat. A betegség megelőzése mindig egyszerűbb és jobb megoldás, mint elszenvedni és meggyógyítani. Ha valamilyen furcsa hangot hallunk működés közben, vagy úgy érezzük megváltozott az orsó futása, egyéb szokatlan rendellenességeket tapasztalunk, akkor érdemes mihamarabb felkeresnünk a szervizt. Ha esetleg valami baleset történik az orsóval, például valami oknál fogva víz alá merült, akkor célszerű azonnal eljuttatni a Horgászorsó Szervizbe.

Karbantartásra elsősorban akkor célszerű szervizbe vinni az orsókat, amikor átmenetileg nem használjuk őket és tudjuk nélkülözni egy kis időre. Ez lehet a téli időszak, de akár tilalmi időkre is időzíthetjük a karbantartást. Ha jelentős flottával rendelkezünk érdemes beütemezni a karbantartásokat és elosztani egész évre, mert az mindenkinek megterhelő tud lenni, ha egyszerre húsz orsót adunk be a szervizbe. 😊

Amikor valami váratlan hiba történik az orsóval, sokan késztetést éreznek az azonnali szétszerelésre és megpróbálkoznak az otthoni javítással. Általában ebből következnek a még nagyobb balesetek. Szétbarmolt csavarok, elpattanó rugók, elkallódó alkatrészek, a helytelen szét- és összeszerelés következményei akár az orsó végét is jelenthetik. Az internetről összeszedett megbízhatatlan barkácsmegoldások próbálgatása is végzetes lehet. Nagyon nem éri meg ezekkel próbálkozni, de természetesen saját felelősségére mindenki azt csinál az orsójával, amit akar.

Az orsót gyakorlatilag teljesen szétbontom alkatrészeire az utolsó csavarig. Beleértve a rotort, a dobot, a fékrendszert és természetesen az orsóházat is. Ezután minden alkatrészt egyesével, megfelelő tisztítószerekkel alaposan megtisztítok a szennyeződésektől, az elhasználódott kenőanyagtól, a kopások által keletkezett törmelékektől. Mivel csak tisztított állapotban lehetséges, így ezután következik az alkatrészek állapotának alapos vizsgálata. (Természetesen a hibákról és károsodásokról, a fejlesztési lehetőségekről is ekkor tudok pontos információval szolgálni, ha azt előzetesen nem tudtam megmondani.) Amennyiben minden rendben van az alkatrészekkel, elkezdődik az orsó újraépítése. Beépítésre kerülnek az alkatrészek az orsóházba, ellátva őket megfelelő kenőanyaggal, és természetesen a csapágyak precíz hézagolásával kerül összeszerelésre az orsó. Miután elkészült az újraépítés, az orsó működésének az ellenőrzése következik, beleértve a visszaforgásgátló-, a dobemelő-, a fék- és nyeletőfék-rendszert, a felkapókart és a zsinórvezető görgőt is. Szeretek jól aludni és tökéletes, megbízható működésű orsót visszaadni a tulajdonosának, de nem eltitkolva az orsó kopásait, gyenge pontjait, esetleges gyártási, korrigálhatatlan hibáit. Nálam egy orsó teljes karbantartása ezt a munkafolyamatot jelenti. Felületes munka nálam nem létezik. Hosszútávon így fogja megérni neked is, az orsónak is és nekem is. Az autónknál sem abból áll az olajcsere, hogy a fáradtolajra rátöltik a friss olajat és „jól van az úgy, menni fog… ötezer lesz!”

Ez attól függ hány orsót adunk le egyszerre és milyen időszakban. Néhány naptól több hétig is terjedhet a határidő a szerviz leterheltségétől függően, de erről mindig előzetesen egyeztetünk. A téli hónapokban megnövekedhetnek a határidők, különösen több orsó karbantartása esetén. Egy-egy orsó esetében viszont általában nem kell sokáig nélkülözni őket.

Igen, lehetőség van rá, erről is előzetesen egyeztetünk.

Igen, érdemes. Különösen akkor, ha sok pénzt fizettünk az orsóért és szeretnénk, ha évekig hűséges, megbízható társunk maradna. Természetesen az olcsóbb árkategóriájú orsók is ugyanolyan törődést igényelnek, néha még többet is, mint drágább testvéreik, így ezekkel is ugyanúgy foglalkozni kell.

Sajnos a mai gyártósori összeszerelés nem feltétlen a precizitásról híres, gyakran elég trehányan vannak összerakva az orsók. Ha eddig azt gondoltuk, hogy türelmes, precíz orsóspecialisták szerelik össze őket, akkor sajnos tévedtünk. Az orsókat betanított munkások szerelik össze és bizony a mennyiségi előírást teljesíteni kell a gyárban, ami többnyire a minőség rovására megy. A minőség-ellenőrzésről csak annyit, hogy ha forog és működik rajta minden, akkor mehet a dobozba. Leggyakrabban kenőanyaghiányban szenvednek, de gyakori bennük a rossz minőségű kenőanyag is. A másik leggyakoribb hiba a csapágyak nem megfelelő hézagolása, ami gyors és egyenetlen alkatrészkopásokhoz vezet. Ezek a kopások maradandóak és további hibák okozói lehetnek. A legbosszantóbb jelenség, hogy sok esetben még a felső kategória és a méregdrága tekerők sem kivételek ez alól, és márkától független jelenségről van szó. Nyilván egy japán gyárban magasabbak az elvárások és a minőség-ellenőrzés is érezhetően alaposabb, de kivételek mindig akadnak. Ha nem bízunk a gyártósori folyamatokban és biztosra szeretnénk menni, akkor bizony érdemes felkeresni a Horgászorsó Szervizt.

Gyakori, hogy a gyártó műanyag, vagy más anyagú csúszócsapágyakkal szereli az orsókat, melyek szintén az alkatrészek gyorsabb kopásához vezetnek, illetve hosszútávon nem tesznek lehetővé megbízható működést. (Például a zsinórvezető görgő golyóscsapágyhiánya rendkívül bosszantó jelenségeket okoz horgászat közben a zsinórral, amitől később akár helyrehozhatatlanul is sérülhet a görgő.) Ezeket is célszerű már a legelején golyóscsapágyakra cserélni, garantálva a tökéletes forgást, amennyiben persze lehetőség van rá az adott orsónál. Ezekkel a fejlesztésekkel már az elején lelassíthatjuk a kopásokat, így az orsók tartósabbak lesznek és természetesen szebben fognak futni a gyári állapotnál.

Amennyiben hosszú távon szeretnénk megelégedéssel használni az orsót, árkategóriától függetlenül minden orsónál ajánlom a „null kilométeres” szervizt, természetesen kihasználva a fejlesztési lehetőségeket is. Egy új orsónál sokkal kifizetődőbb elvégezni ezeket a fejlesztéseket, mert gyakorlatilag egyszeri beruházásról van szó.

Az orsók szakszerű, szervizben elvégzett karbantartása nem befolyásolja a gyári garanciát, mivel a szervizben az orsók élettartamának a megnövelése a cél, nem a lerövidítése. A „nem rendeltetésszerű használatból eredő hibák, a szállítás, tárolás közben bekövetkezett sérülések, törések és a használatból eredő kopások” nem tartoznak a garanciális javítások körébe! A rendszeresen, szakszerűen karbantartott orsók bőven túlélik a gyári garanciát, tehát emiatt felesleges aggódni.

Természetesen igen. Használt orsónál is ugyanazok a célok, mint egy újnál. Ha már kissé kopottabb az orsó, golyóscsapágyakkal és a megfelelő hézagolásukkal lelassíthatóak a kopási folyamatok. Ugyan helyreállítani nem lehet a lekopott részeket, de a későbbi kopások jelentősen lelassíthatóak, így sokáig megőrizhető az orsó aktuális állapota. Ugyanakkor egy használt orsó esetében akár meglepő minőségjavulás is elérhető golyóscsapágyak beépítésével, illetve cseréjével. Számos esetben megoldást jelenthetnek az egyenetlen forgásra, a kellemetlen hangok is megszűnhetnek és a tekerés komfortérzetét is jelentősen javíthatják.

Azt sosem a szervizes dönti el, hogy kinek mit ér meg az orsója és mennyit szán rá. Látatlanba nehéz megsaccolni egy javítás költségét, de még olyan ügyfelemmel nem találkoztam, akinek házat kellett eladni vagy hitelt kellett volna felvenni a költségek kifizetésére. Sokszor egyetlen horgászat alkalmával többet költünk napijegyre, etetőanyagra, csalikra, üzemanyagra, mint amennyibe egy orsó teljes karbantartása kerül. 😊

Meg akarjuk-e menteni, hogy egyáltalán használható legyen? Vagy karbantartani szeretnénk, hogy még sokáig használhassuk? Azelőtt érdemes átgondolni és eldönteni, mielőtt szervizbe visszük. Ha „értéktelen” számodra, akkor teljesen felesleges költeni rá, hiszen szerviz után sem fog a piaci ára megváltozni, maximum az értéke (számodra). Az viszont biztos, hogy egy szép állapotú, rendszeresen karbantartott orsó sokkal könnyebben új gazdára talál a használt piacon, ha esetleg egyszer mégis az eladás mellett döntenél. Az „Érdemes-e költeni rá?” kérdést ne nekem tedd fel, hanem magadnak mielőtt elhozod. A „Javítható-e? Van-e hozzá alkatrész?” kérdésekre nagyon nehéz látatlanba válaszolni, ezért személyesen talán többet tudok segíteni, de sok esetben csak az orsó szétszerelése után derülhetnek ki a részletek. Ha az asztalomra kerülnek, én dolgozni fogok rajtuk. Nálam minden orsó ugyanolyan törődésben részesül, függetlenül a piaci értékétől és az életkorától. Célom, hogy a lehető legjobban működjön és öröm legyen vele a halak fárasztása, megfogása. Tehát nekem minden orsó funkciója egyforma, csak a műszaki paramétereiben tudok különbséget tenni. Nekem a piaci értéke szervizelés szempontjából mellékes. Vannak egyszerűbb, bonyolultabb orsók, időigényesebbek, sok alkatrészből felépülők, speciális szerszámokat és különleges anyagokat igénylők, így ezek alapján tudom meghatározni a szolgáltatások költségét is. Ha nem akarod karbantartani vagy megjavítani, esetleg úgy gondolkodsz, hogy „inkább veszek egy újat”, akkor teljesen felesleges a szervizzel foglalkozni. A szervizszolgáltatás azoknak éri meg, akik nem szeretnének évente új orsót venni, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy a legkisebb hiba miatt is lecseréljék őket. Aki hosszútávon tervez egy orsóval, örömmel használja és elégedett vele, az becsülje meg, vigyázzon rá, és foglalkozzon vele.

Ez hosszabb lesz, de érdemes elolvasnod mielőtt csavarhúzót ragadnál a kezedbe!

Egyáltalán NEM ajánlott! Ha a kedvenc horgászorsónkkal van probléma vagy szezonális karbantartást kell végezni, akkor a Horgászorsó Szervizbe visszük! Az autó szervizelését autószerelő végzi, a gázkazánt is szakember tartja karban, és ha fáj a fogunk fogorvoshoz fordulunk. Sorolhatnám még, hiszen mindenre megvan a megfelelő szakember, aki megfelelő tudással, tapasztalattal és eszközökkel rendelkezik egy feladat megoldásához. 😉

Az otthoni orsószerelésbe ugyan nem halhatunk bele, de könnyedén okozhatjuk az orsó halálát egy rossz mozdulattal, vagy akár egy elkallódó, vagy rossz helyre visszaépített alkatrésszel. Az orsók szakszerű szervizelése ugyanolyan tanulási folyamatot, tapasztalatot, rutint, műhelyt, szerszámokat igényel, mint bármilyen másik szakma, ráadásul iskolában nem tanítják, több műszaki területet érint és folyamatos tanulást, fejlődést igényel. Emellett nem árt rendelkezni néhány olyan adottsággal, mint a kézügyesség, jó megfigyelőképesség, precizitás és türelem.

Napi szinten fogadom a kétségbeesett, elkeseredett horgászok segélyhívását, akik bátorságot éreztek nekifogni az otthoni karbantartásnak, de sajnos nem sikerült eljutniuk a kívánt eredményig. Ilyenkor csörög a telefonom és hallgatom: „Elkövettem azt a hibát, hogy…” Számos esetben kiderül a felbuzdulás oka: a „fészbukon olvastam”, „a jutyúbon láttam” hogyan kell csinálni és „még a robbantott ábra szerint is stimmel minden, mégsem lett jó!”. Tapasztalatból mondom, hogy a közösségi média a legrosszabb tanácsadó és az ott olvasott, látott praktikák, megoldások, javítási kísérletek nagyon felületesek, nem megbízhatóak és gyakran közel sem szakszerűek. Senkit nem akarok megsérteni, de nálam ezek a „barkácsolás” kategóriába tartoznak, kezdve a megfelelő kenőanyagok kiválasztásának kérdésén át, a törött alkatrészek ragasztásán keresztül a különböző „házi tuning” megoldásokig. Olvasva a leleményes ötleteket és a „tuti” tippeket néha sírok, néha nevetek, de ezeket a beavatkozásokat egyetlen orsón sem javaslom kipróbálni és elvégezni. Általában bizonytalan kimenetelűek az eredmények és nem éri meg bajlódni velük. Az én oldalam sem abból a célból jött létre, hogy bárkit is felbátorítsak az otthoni karbantartás vagy javítás elvégzéséhez. Az írásaim és képes dokumentációim semmilyen szempontból nem alkalmasak arra, hogy azok alapján magabiztosan elvégezhető legyen otthon egy karbantartás. Akik szeretnek barkácsolni és kísérletezni, azoknak a horgászat területén belül még számos lehetőség nyílik kielégíteni a szükségleteiket. Akár az etetőanyagokkal és a csalikkal is kísérletezhetnek, vagy akár a végszerelékek elkészítését is említhetném, de legutolsósorban ajánlom az orsókat háborgatni. Az interneten összebogarászott tudásanyag rettentő kevés az elméleti tudás megszerzéséhez. A gyakorlathoz pedig nem elég néhány orsó szerelésének az ismerete. Sok esetben már a szétszerelés sem egyszerű, és különböző praktikák hiányában, megfelelő tapasztalat nélkül a karbantartás végeredménye rosszabb lehet, mint a kiindulási állapot. Az orsó szétbontásának is megvannak a szabályai, lépései. Ha ezeket nem tartjuk be, összeszerelés után gyakran hatalmas csalódás lesz a frissen „karbantartott” orsó. Ha menetközben netán még egy apró rugó is elindul új életet kezdeni valamerre… azt általában sosem találjuk meg, talán évekkel később a szekrény tetején. A precíz összeszerelés, a századmilliméter pontosságú hézagolás, a megfelelő kenőanyagok alkalmazása pedig még több tapasztalatot, türelmet és persze megfelelő szerszámokat igényel. Vannak olyan horgászok, akik úgy keresnek meg, hogy ők ugyan évek óta mindig maguk végzik a karbantartást és higgyem el, hogy hatalmas tudással és tapasztalattal rendelkeznek, de ez az orsó most éppen kifogott rajtuk! És következik a megszokott mondat: „Elkövettem azt a hibát, hogy…” Én elhiszek mindent, de akkor nem értem miért ekkor lettem megkeresve? Ha valamihez nem értünk vagy nem ismerjük a működését, akkor nem szégyen azonnal szakemberhez fordulni, aki talán mégis tapasztaltabb. Még szétszerelés előtt jól gondoljuk át a dolgot, mert utána már sokkal bonyolultabb a helyzet és a megoldás felé vezető út is rögösebb és persze költségesebb! Valószínű gyorsabb és olcsóbb lesz a problémák megelőzése és megoldása a szervizben, mint ha otthon nekiesünk, elbizonytalanodunk, esetleg kárt okozunk, és végül telefonálgatunk. Lássuk be, ezzel is felesleges köröket futunk és csak a kiadásokat gyarapítjuk. Én annak a híve vagyok, hogy spóroljunk, ha lehet, de ne az orsón. 😊

Megértem, hogy hiteles, szakmai segítséget hazánkban nagyon kevés helyen kaphatunk a horgászorsókról, de sajnos nem mindenkinek van kapacitása mindenre. Így néhány dolgot egyelőre nem tudok a szolgálatatásaim közé emelni, így tanácsadásra sem tudok időt fordítani pláne, hogy esetünkben többnyire eredménytelen és nem vezet a megoldás felé. Még ha néha nehéz is elfogadni, de meg kell érteni, hogy telefonon nem lehet sem hibát diagnosztizálni, sem karbantartani, sem javítani, így tanácsokkal nem fogok tudni segíteni. A több évtizedes folyamatos tanulás által megszerzett tudást és a gyakorlati megvalósítást sem tudom átadni telefonon,és nézzétek el nekem, de egyelőre nem is igazán szeretném. 😊

  • Kizárólag peremfutó orsók teljes karbantartásával foglalkozom, márkától, típustól függetlenül.
  • Daiwa MagSealed© orsók teljes karbantartását is vállalom.
  • Kisebb hibák javítását is csak teljes karbantartással tudom elvállalni (rugó csere, csapágy csere, stb.)
  • Lehetőség szerint az orsók golyóscsapágyakkal fejlesztése, tuning.
  • Fékút beállítása, rövidítése (gyorsfék), hosszabbítása, különböző megoldásokkal.
  • Féklamellák gyártása akár egyedi méretben is (filc, teflon)
  • Zsinórkép beállítása
  • Alkatrészek felkutatásával, beszerzésével, kereskedésével nem foglalkozom.
  • Nem árulok tisztítószereket, kenőanyagokat, csapágyakat, hézagoló alátéteket, csak az általam elvégzett munkákhoz van készletem.
  • Barkácsolással, bizonytalan megoldások alkalmazásával nem kísérletezek, tehát szakszerűtlen javítással nem foglalkozom.